Rácz Jenőt a legtöbben céltudatos, kompromisszumot nem ismerő séfként ismerik, aki fiatalon a világ élvonalába jutott, Michelin-csillagos konyhákban bizonyított, és mindig újabb célokat tűzött ki maga elé. A siker mögött azonban hosszú belső küzdelmek és régi sebek húzódtak meg. Ma már úgy érzi, élete egyensúlyba került, mégis egyre gyakrabban gondolkodik olyan kérdéseken, amelyek korábban távol álltak tőle.
A 35 éves séf szerint az apaság teljesen új nézőpontot adott számára. Amióta megszületett kislánya, Kamilla, sokkal fontosabb lett számára az egészsége, és egyre többször jut eszébe az is, hogy mennyi időt tölthet még a családjával.
Feleségével, Rácz-Gyuricza Dórával nyolc éve alkotnak egy párt, és úgy érzi, közös életük teljesen átírta a korábbi prioritásait.
„Amióta édesapa vagyok, mindig eszembe jut, hogy minél egészségesebb maradjak és minél később halálozzak el. Édesapaként már az utóbbira is gondol az ember. Felelős vagyok egy életért, szeretnék minél több időt vele tölteni.”
Egy spirituális utazás során arról is nyíltan beszélt, hogy az elmúlás gondolata mostanában sokkal gyakrabban foglalkoztatja.
„Nagyon sokat foglalkoztat mostanában az elmúlás, a halál gondolata. Most léptem abba a korba, amikor fiatalnak már nem igazán mondhatom magamat, lassan középkorú leszek.”
Úgy látja, az évek múlásával óhatatlanul másként kezd gondolkodni az ember. Környezetében is egyre több olyan történettel találkozik, amely elgondolkodtatja.
„Akik fiatalkoromban idősebbek voltak nálam, azok közül már sokan nem is élnek, vagy a velem egykorúak közül sokan betegeskednek, nem jól alakulnak a dolgaik, és nyilván ilyenkor az ember akarva-akaratlanul felteszi magának a kérdést, hogy mi van, ha az én életem is hasonlóan alakul.”
Elmondása szerint ezek a gondolatok nem a félelemről szólnak, inkább arra késztetik, hogy számot vessen az életével, és átgondolja, mi az, ami igazán fontos.
Ma már nem a következő szakmai csúcs megszerzése motiválja a leginkább. Sokkal inkább az, hogy egyszer elégedetten tudjon visszatekinteni arra az útra, amelyet bejárt.
„Azt szeretném, ha nem kudarcként, hanem egy felemelő, magasztos, szép dolognak éljem meg az életemet. Az, hogy bármit is tettem az életben, arra büszke legyek, és úgy tudjak egy nap távozni, hogy elégedett és boldog legyek.”
A séf úgy érzi, ma már képes a jelenben élni, pedig korábban szinte kizárólag a céljai vezérelték.
„Sokáig lehajtott fejjel robotoltam és a céljaimra fókuszáltam. Aztán, amikor az ember célba ér, rájön, hogy feleslegesen csinálta az egészet. Ezek a célok ugyanis csak arra valók, hogy kiteljesedjünk. De amikor ez megtörtént, rájöttem, hogy néhány dolgon kívül semmi sem fontos a világon, és amit hajt, az pont nem tartozik közéjük.”
A beszélgetés során gyermekkoráról is őszintén vallott. Egy tarotlap olyan emlékeket idézett fel benne, amelyek meghatározták egész életét.
„Ha nem lenne ott a szívem, amiben már sok kard megfordult, akkor nem lennék itt. Ez biztos.”
Azt mondja, a gyerekként átélt nehézségek adták azt az erőt, amely végül a siker felé vitte.
„Nagyon sok trauma ért, amelyeknek köszönhetően azt mondtam: felállok ebből, és elmegyek. Ez az a hajtóerő, ami ugyan egy fájdalomból ered, de ugyanakkor mégiscsak elvitt oda, ahova kellett.”
Hozzátette, hosszú időbe telt, mire feldolgozta ezeket az élményeket, és megtanulta pozitívabban szemlélni az életét.
Arra is kitért, hogy gyermek- és fiatalkorában gyakran maradt egyedül a problémáival, ami mély nyomot hagyott benne.
„Nagyon sok mindenben kellett egyedül helytállnom gyerekként. Igazából minden innen ered. Sokszor voltam magányos. Az életem java részében egyedül voltam a problémáimmal.”
Úgy érzi, ezen csak a feleségével való kapcsolata változtatott igazán.
„Onnantól viszont, hogy a feleségemmel megismerkedtem, ez megváltozott. Egyedül vele alakult ki egy olyan kapcsolatom, ahol őszintén át merem adni magam.”
