Egy katona három nappal korábban tért vissza – a parancsnok egészségügyi okok miatt engedélyezte neki, de nem akarta tájékoztatni a feleségét. Meglepetést tervezett.
Csendben kinyitotta a kertkaput, és azonnal észrevett valami furcsát: a házban csak a konyhában égett a fény, és a hátsó udvarban toporgó lépéseket hallott. A zaj gyenge volt, mintha valaki nagyon öreg vagy beteg lenne.
A szerszámoshoz ment, és felemelte a zárat. Az ajtó még csak nem is volt bezárva – csak belülről egy régi vödörrel volt rögzítve.
Bent az anyja egy régi takarók halmán ült. Szemalatti karikák, duzzadt ujjak, szakadt pulóver. Mellette egy tál maradék kása, penésszel borítva. A nedvesség és a hideg szaga csapta meg.
Amikor az anyja meglátta, összerezzent.
„Fiam… három nap múlva kellett volna visszajönnöd…”
„Mama… miért vagy itt?” – hangja elcsuklott.
Letette a tekintetét, és suttogta:
De amikor fel akart állni, mély nyomokat vett észre a csuklóin a kötelek miatt.
És ekkor világos lett számára: az anyja nem önként élt a szerszámosban. Ott fogva tartották.
Berohant a házba. A felesége megdermedt, a telefon még a kezében.
„Te… már itt vagy?” – hangja remegett.
„Miért van az anyám a szerszámosban?” – minden szó átszúrta a levegőt.
Ő hallgatott. Olyan sápadt lett, mintha szellemet látott volna. A válasza megrémítette.
Ekkor egy szomszédasszony lépett be a házba – az, aki gyakran „figyelte a házat”. Át akart menni, de ő elállta az útját.
A szomszédasszony felsóhajtott:
„A feleséged azt mondta, az anyádnak demenciája van… hogy veszélyes… hogy éjszaka mindenkit megsérthet. Megkért, hogy segítsek… figyeljem… etessem…”
Úgy tűnt, a föld eltűnik a lába alatt. De a legrosszabb még hátra volt.
Észrevett az asztalon egy vastag mappát tele dokumentumokkal. Kinyitva látta a meghatalmazásokat a házához, a bankszámlájához. Mindet az anyja írta alá… de az aláírások görbék, remegőek voltak.
„Ezt nem írhatta alá” – mondta jeges hangon.
Ekkor a felesége végül megtörte a csendet, kiabált:
„Természetesen nem írhatta alá! De biztosítanom kellett az örökséget, amíg szolgálatban voltál! Úgyis be akartad vinni őt az idősek otthonába! Én csak felgyorsítottam a folyamatot! Nem akartam megölni – csak mindent magamra íratni! És ő aláírta!”
„És amikor minden készen volt – hirtelen haszontalanná vált. Ennyi volt az egész!”
A szavak utáni csend borzalmasabb volt bármilyen sikolynál.
A felesége nem volt kegyetlen. Nem őrült. Nem féltékeny, nem dühös. Ő mohó volt.
És mohóságából kifolyólag zárta be az idős nőt a szerszámosba, és várta, hogy „magától” összeomoljon.
De egyet elfelejtett – a katonák néha korábban hazatérnek.
