Éles fordulatot vett Ókovács Szilveszter és Nagy Natália története. Az Operaház főigazgatója nyilvánosan reagált az írónő-színésznő korábbi bejegyzésére, amelyben Natália részletesen felidézte, miért mondott nemet egykori ajánlatára. Ókovács szerint azonban ugyanazt a találkozót meglehetősen más szemszögből őrizte meg az emlékezete.
A történet több mint egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor Nagy Natália első könyve, A Nap születésnapja felkeltette az Operaház vezetőjének figyelmét.
Ókovács Szilveszter úgy gondolta, a meséből akár gyermekopera is születhetne, ezért személyesen szeretett volna beszélni az írónővel. A találkozó végül létre is jött, ám a folytatás korántsem úgy alakult, ahogy a direktor elképzelte.
Nagy Natália határozott választ adott
Natália nemrégiben saját közösségi oldalán elevenítette fel a történteket. Azt írta, hogy húsz évvel korábban, első könyve megjelenésekor tudatosan a magánkiadás mellett döntöttek férjével.
Azt is elmesélte, hogy az Operaházban tett ajánlat megtisztelő volt számára, mégsem fogadta el.
A találkozóra férjével együtt érkezett, és az irodában meglehetősen határozottan közölte álláspontját.
„Megtisztelő volt, hogy az Opera színpadára került volna a mesém, de azt mondtam neki az irodájában, (…) először oldják meg az egészségügyet, az oktatást és a közbiztonságot, aztán üljünk le beszélni.”
Natália szerint ennél is tovább mentek férjével. Azt kérték Ókovácstól, hogy ha valóban közel van a döntéshozókhoz, akkor lépjen fel azok ellen, akiket ők mohónak tartanak.
„Ja, meg arra is kértük a férjemmel, hogy mivel elég közel van a tűzhöz, csapjon már a mohó haverjai kezére, aztán ha sikerült, nekifuthatunk újra.”
View this post on Instagram
A történet ezzel évekre háttérbe került. Most azonban Ókovács Szilveszter elővette a saját emlékeit is.
Ókovács szerint egészen másképp történt
Az Operaház főigazgatója azt írta, hogy utánanézett a naptárában, és szerinte nem tíz, hanem 2013 novemberében találkozott Nagy Natáliával.
Elmondása szerint ő kezdeményezte a beszélgetést, miután a kezébe került az írónő mesekönyve.
Az elképzelése az volt, hogy Tallér Zsófia zeneszerzővel hozza össze Natáliát. A két alkotó közösen készíthetett volna egy gyermekoperát.
Ókovács állítása szerint korábban személyesen nem ismerte Natáliát, a találkozóra pedig az írónő a férjével érkezett.
A direktor szerint már az Operaház épülete is erős benyomást tehetett rájuk, hiszen a turistákra és a látogatókra is gyakran hatással van a helyszín. Natália azonban az ő emlékei szerint nem felszabadultan érkezett.
„Azt hiszem, sokkolta az Operaház belvilága, a nézőket és a turistákat is szokta, de ők boldogok a szép épülettől – Natália mintha befeszült volna.”
„Mint valami utált hercegnek”
Ókovács szerint a gyermekoperát eredetileg az Erkel Színházban szerették volna bemutatni. Ám az ötletből a találkozón gyakorlatilag nem lett érdemi egyeztetés.
A főigazgató úgy emlékszik, Natáliáék már eleve elutasító állásponttal érkeztek hozzá.
„Mert Natáliáék nemet mondani jöttek, valamiért fontos volt számukra, hogy mint valami utált hercegnek, a képembe mondhassák a proklamatív hitvallásukat.”
Ókovács szerint a beszélgetés során szóba került a szabadpiac, a közbiztonság és az állami támogatások kérdése is. Ő azonban nem érezte úgy, hogy szégyenkeznie kellene az állami kultúratámogatás miatt.
Álláspontja szerint a kulturális élet akkor is fontos, amikor az ország más területein komoly problémák vannak. Egy gyermekopera megvalósítását pedig szerinte éppen az teszi lehetővé, hogy van mögötte állami támogatás.
A költségekről is beszélt, és azt hangsúlyozta, hogy az ilyen nagyszabású produkciókra nem lehet korlátlan összegeket fordítani.
„És el ne felejtsem, ’több száz milliót’ egy Aida-produkcióra sem tudnánk költeni, nemhogy gyermekdarabra. Valami nagyon megcsúszott Natália emlékeiben.”
Egy mondatot viszont nem tud felidézni
A találkozó hangulatáról Ókovács azt írta, hogy feszült volt, majd Nagy Natália és férje távoztak.
Egy dolog azonban különösen megmaradt benne: az írónő mostani állításának egy részét egyáltalán nem tudja felidézni.
Azt, hogy annak idején arra kérte volna, „csapjon a mohó haverjai kezére”, mert közel van a tűzhöz, nem tudja biztosan megerősíteni.
„Hogy anno 13 éve Nagy Natália feltételt szabott volna, miszerint ’csapjak rá a mohó haverjaim kezére, hisz a tűz közelében vagyok’, bevallom, nem emlékszem. Meglehet, így volt.”
Ókovács ugyanakkor saját életvitelére is kitért, egyértelműen jelezve, hogy nem érzi magára érvényesnek a „mohó haverok” emlegetését.
Mint írta, sem korábban, sem azóta nem élt jachton, nem járt magánpalotában, és luxusrepülőgépen sem utazott. Egyetlen különlegesebb élményt említett: életében egyszer szolgálta ki pincér magánvacsorán, de ennek történetét – saját megjegyzése szerint – egyelőre nem akarja elmesélni.
A két visszaemlékezés között így látványos különbség rajzolódik ki. Nagy Natália egy határozott politikai és társadalmi állásfoglalással teli találkozóra emlékszik, Ókovács Szilveszter pedig egy meglehetősen feszült, ám egészen más hangsúlyú beszélgetést idéz fel.
