Janicsák Veca hamarosan pszichológusként is kipróbálná magát, ezúttal azonban nem ő kérdezett másokat a lelki folyamataikról. Ábel Anita ült vele szemben, és a Csak Szabadon YouTube-csatorna Nincs kamu című podcastjában olyan témák kerültek elő, amelyekről az énekesnő ritkán beszél ennyire nyíltan. Szóba került a válása, az anyaság, a pszichológiai tanulmányai, valamint az is, milyen kapcsolat fűzi édesapjához, Janicsák Istvánhoz.
Veca még húszéves sem volt, amikor az X-Faktor révén országosan ismertté vált. Már akkor is határozott személyiségként tűnt ki, azóta pedig következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy a saját zenei világát járja. A magánéletében azonban sokkal nehezebb volt megtanulnia, hol húzódjanak a saját határai.
A pszichológia végül róla is szólt
Az énekesnő szerint felnőttként is gyakran felismeri magában korábbi önmagát. Egy-egy helyzetben előfordul, hogy ugyanazok a régi minták aktiválódnak, amelyeket még gyerekként vagy tinédzserként alakított ki.
„Felnőtt nőként is felismerem magamban a nyolc- vagy éppen tizenhat éves énemet, azt, amikor egy régi séma működésbe lép. A pszichológiai tanulmányaim eleinte puszta érdeklődésnek tűntek a részemről, később értettem csak meg, hogy ez az út rólam is szól.”
A tanulás közben arra is rájött, hogy mások problémáit bizonyos helyzetekben egészen jól képes átlátni. A saját nehézségeivel azonban már egészen más a helyzet.
„Ennek köszönhetően bizonyos szituációkban elég jól át tudom látni mások problémáit, de természetesen a sajátjaimat azóta sem” – tette hozzá öniróniával.
A válás után másképp tekint a kapcsolatokra
A korábbi házasságáról is sokkal inkább önismereti szempontból beszélt. A válás mellett végül ő döntött, de mire erre sor került, úgy érezte, már nem maradt más lehetősége.
„Aki eljut a falig, az nem néz vissza utána. Mire én oda értem, már nem maradtak bennem kérdések. Nagyon szerettem, mindent megtettem, és tudtam, hogy amit lehetett, beletettem abba a kapcsolatba.”
Utólag felismerte azt is, hogy korábban olyan társak mellett kötött ki, akik nem feltétlenül hozták ki belőle a legjobb oldalát. Ma már azonban nem gondolja, hogy a boldogságának feltétele lenne egy párkapcsolat.
Egyedül is teljes életet tudna élni, ugyanakkor jelenleg nincs egyedül: van párja, aminek szintén örül.
Veca hosszú időn keresztül tudatosan óvta a magánéletét. Nem feltétlenül azért, mert ne szeretett volna beszélni a saját történetéről, hanem mert saját tapasztalata szerint egyetlen félmondatból is könnyen egészen más történet születhet.
„Nagyon fontos, hogy a saját szavaimmal mondhassam el a saját történetemet. Nem sajnálatot szeretnék, hanem azt, hogy egy személyes tapasztalatból mások is felismerhessenek valamit.”
Az énekesnő azt is nehezen viseli, amikor egy határozott nőre gyorsan olyan jelzők kerülnek, mint az agresszív vagy a karrierista. Saját magát büszkén feministának vallja, ugyanakkor a hagyományos, gondoskodó háziasszonyi szerepet is közel érzi magához.
„Egyébként büszkén vallom magam feministának, de a gondoskodó, klasszikus háziasszony szerepét is szeretem. Számomra a kettő nem ellentmondás: nem kötelességből vasalok inget vagy teremtek otthont, hanem azért, mert ez a szeretetnyelvem.”
Fájóan őszintén beszélt az édesapjáról
Veca nem akarja letagadni azt az időszakot sem, amikor tehetségkutatóban vált ismertté. Ugyanakkor ma már szeretne kritikusan is visszatekinteni arra, amit akkor átélt.
Úgy véli, az elmúlt években ennél jóval többet tett le az asztalra: eddig öt lemeze jelent meg, legutóbbi albumának minden dalát ő maga írta. A régebbi szerzeményeket pedig saját életének és akkori személyiségének lenyomataként kezeli.
„Ha valaki többet szeretne tudni rólam, hallgassa meg a B oldalas dalokat” – mondta.
A beszélgetés egyik legnehezebb része édesapjához, Janicsák Istvánhoz fűződő kapcsolatának felidézése volt.
Veca úgy érzi, kapcsolatuk jelenleg meglehetősen felszínes. Elmondása szerint amikor korábban megpróbáltak mélyebb beszélgetéseket folytatni, azok nem hozták meg azt a valódi közeledést, amelyre ő vágyott.
Arra a lehetőségre, hogy egyszer még olyan apa-lánya beszélgetésük legyen, amilyet korábban elképzelt, fájdalmas rövidséggel válaszolt:
„Ez már elment.”
Az énekesnő azt is elárulta, hogy amikor megjelenik egy írása vagy elkészül egy novellával, azt általában édesanyjának, nővérének és unokatestvéreinek küldi el. Tőlük a kritikát is olyan közegben kapja, amelyben érzi a szeretetet.
Édesapjának viszont nem küldi el ezeket az írásokat. Saját maga számára is érdekes, hogy miért alakult ki benne ez a belső ellenállás. A kapcsolatukban időnként valamiféle rivalizálás érzését is megélte, édesapja érzéseiről azonban nem akart találgatni vagy nyilatkozni.
A lánya jelenti számára a legnagyobb örömet
Anyaként már egészen másfajta felelősséget szeretne megélni. Legfontosabb számára, hogy a kislánya biztonságban érezze magát, ugyanakkor ne akarja helyette megoldani az élet minden nehézségét.
Veca szerint a gyermekének meg kell tapasztalnia a kudarcokat is, mert ezek nem teszik őt kevesebbé.
„Azt szeretném, hogy tudja: ez a váll és ez a kéz itt van. Nem veszem ki a kezéből a dolgokat, de mellette állok. Nem akarok elfogult anya lenni, ezért az őszinte véleményt is fontosnak tartom, miközben abban, amiben a lányom igazán jó, szárnyakat szeretnék adni neki.”
Amikor arról kérdezték, mi okozza számára a legnagyobb boldogságot, nem kellett sokáig gondolkodnia.
„A kislányom. Ha azt látom, hogy ő rendben van, gyerek tud lenni, és megélheti a saját kis életét, annál nagyobb öröm nincs.”
Ma már más szemmel néz önmagára
Veca az önmagához való viszonyáról is meglepően őszintén beszélt. Egy régi fényképet látva döbbent rá arra, hogy húszévesen mennyire másképp látta saját magát.
Akkor úgy érezte, kövér, és nem tudott szeretettel tekinteni önmagára. Ma már egészen másképp látja azt a fiatal nőt, aki akkor volt.
Most már úgy gondolja, hogy „jó nő”, az önszeretet azonban továbbra sem valami magától értetődő állapot számára, hanem olyan dolog, amin folyamatosan dolgozik.
A színpadhoz sem úgy viszonyul, mint ami mindenáron az életének középpontjában kell legyen. Van azonban egy régi döntése, amelyet ma már másképp hozna meg: egykor nemet mondott egy színházi felkérésre.
„Akkor nem voltam rá érett, most már az lennék” – mondta mosolyogva.
