Mindenki a faluban biztos volt benne, hogy Nadja gazdasszony férje halála után kissé megőrült.
Az emberek sajnálták őt. Majdnem ötven évig élt a férjével egy fedél alatt. Mindig együtt voltak. Együtt mentek vásárolni, együtt ültek a ház előtti padon, sőt együtt dolgoztak a kertben.
Aztán meghalt.
A fia már sok éve meghalt. Az unokák a városban éltek, és egyre ritkábban látogatták őt. Így Nadja gazdasszony hosszú idő után először maradt teljesen egyedül.
Egy nap a szomszédok furcsa látványra lettek figyelmesek.
Nadja gazdasszony egy lapáttal a kertbe lépett, és a telek közepén kezdett ásni.
Eleinte senki sem tulajdonított nagy jelentőséget az egésznek.
„Valószínűleg krumplit akar ültetni” – mondták a szomszédok.
Eleinte kicsi volt. Aztán egyre mélyebb lett. Végül olyan mély, hogy benne lehetett állni.
Nadja gazdasszony ekkorra majdnem nyolcvan éves volt. Az évek során gyengébb lett, így több napon keresztül dolgozott a hatalmas lyukon.
Néha az éjszaka folyamán a szomszédok furcsa zajra ébredtek. A lapát volt, ami újra és újra a nedves földbe csapódott.
Egy nap egy szomszéd már nem tudott tovább hallgatni a kerítésen át, és megkérdezte:
„Nadja gazdasszony, miért ássák egy ilyen nagy lyukat?”
Az asszony kezével letörölte a homlokát, és nyugodtan válaszolt:
„A férjem halála előtt azt mondta, hogy pontosan a kert közepén ássak. Szóval ások.“
„De miért?“
Nadja gazdasszony vállat vont.
„Ha Isten is úgy akarja, majd megtudom.“
Ez a beszélgetés után az emberek végleg meggyőződtek arról, hogy az öregasszony megőrült. Néhány szomszéd még a rendőrséget is hívta.
A rendőrök még aznap megérkeztek. És pont azon a napon Nadja gazdasszony végre rátalált arra, amit oly rég keresett.
A lapát hirtelen valami keménynek ütközött. Egy tompa, fás hang hallatszott.
A földet gyorsan eltávolították, és alatta egy hatalmas régi láda fedele tűnt fel, ami egy kis koporsóra hasonlított.
Belül emberi maradványok voltak. A mellkasán egy régi medál lógott, amit Nadja gazdasszony azonnal felismert. Ez volt a legfiatalabb fia.
Az a fiú, akit az egész falu évek óta eltűntnek hitt. Réges-régen a kamasz belefulladt egy folyóba. Csak az apa tudta az igazságot.
Attól félt, hogy elmondja a feleségének. Ehelyett mindenkinek azt mesélte, hogy elűzte a fiát a házból, és megtiltotta neki a visszatérést.
A nő évekig sírt, remélve, hogy a fia egyszer még visszatér. Csak közvetlenül a halála előtt vallotta be az apa az igazságot.
Csak egy mondatot mondott:
„Áss a kert közepén. Ott fekszik a fiunk. Legalább tisztes temetést adjatok neki.“
És most, ennyi év után, Nadja gazdasszony végre megtalálta, amit keresett.
