Pokorny Lia életében a magány és a veszteség nem csupán távoli fogalmak voltak. Több olyan tragédián is keresztülment, amelyek hosszú időre nyomot hagytak benne. Ma már azonban egészen másként tekint ezekre az emlékekre: azt mondja, megtanulta, hogy nem érdemes azzal tölteni az életet, ami nincs, hanem sokkal inkább arra kell figyelni, ami még megadatott.
A színésznő az Útközben elmeséled című műsorban Sváby Andrásnak beszélt őszintén arról, hogyan változott meg az évek során a gondolkodása. Lia ma már ritkán ad interjút, amikor azonban megszólal, a személyes történeteit sem rejti el.
Ötvenéves kora után döbbent rá valamire, ami alapjaiban változtatta meg az életét. Úgy érezte, korábban túl sok energiát fordított arra, hogy másokban és a kapcsolatokban keresse azt, amit saját magában kellett volna megtalálnia.
Négy és fél éve nincs párkapcsolata, és ma már egyáltalán nem érzi úgy, hogy csak azért szüksége lenne társra, hogy ne legyen egyedül.
Korábban egészen másként gondolkodott. Sokáig kifejezetten félt a magánytól, és nehezen tudta elképzelni, hogy valaki nélkül is teljes lehet az élete. A fájdalmas tapasztalatok azonban fokozatosan átformálták.
Ma már nem akar mindenáron kapcsolatot. Inkább azt tanulta meg, hogy bizonyos dolgokat és embereket el kell tudni engedni, mert éppen ez segíthet abban, hogy az ember felismerje, mennyi mindenért lehet hálás.
Lia számára különösen súlyos veszteséget jelentett, amikor 2011 szeptemberében egy biciklis balesetben meghalt a szerelme, Huszár Zsolt színész.
Tíz évvel később újabb tragédia érte. 2021 decemberének végén munkatársa és barátja, Babicsek Bernát vesztette életét solymári otthonában füstmérgezés következtében.
Ezek az események nem múltak el nyomtalanul, ugyanakkor idővel egészen más szemléletet alakítottak ki benne.
Ma már minden egyes napot sokkal jobban megbecsül. Nem szeretné az idejét önmaga bántására vagy olyan dolgok hajszolására fordítani, amelyekről korábban azt hitte, majd boldoggá teszik.
Azt is belátta, hogy az élet nem feltétlenül úgy alakul, ahogyan azt gyerekként vagy fiatalon elképzeljük. Ettől azonban még lehet értékes és szerethető.
Lia ma már kevésbé ragaszkodik a korábbi elképzeléseihez. Nem akarja görcsösen elérni, hogy minden pontosan úgy történjen, ahogyan azt valaha megtervezte.
A boldogságot sokkal inkább saját magában próbálja megtalálni.
Ez a gondolat jelenik meg A majdnem tökéletes boldogság című egyszemélyes előadásában is. A darabot saját élettapasztalatai és önismereti útja ihlették, benne pedig az elengedés és az elfogadás is központi szerepet kap.
A színésznő szerint az ember életében vannak olyan helyzetek, amelyeket egyszerűen nem tud irányítani. Azt viszont eldöntheti, hogyan viszonyul ahhoz, ami megtörténik vele.
Lia számára az elfogadás nem azt jelenti, hogy könnyűnek látja a veszteségeket. Inkább azt, hogy nem akarja egész életében újra és újra megvívni ugyanazt a harcot azzal, amin már nem tud változtatni.
Az elengedéshez vezető út azonban nála már egészen fiatalon elkezdődött.
Amikor 17 éves volt, 1988-ban egy autóbalesetben meghalt a nagymamája. A tragédia előtt feszült volt a családi légkör, és Lia akkoriban éppen egy énekkari táborban tartózkodott.
A nagymamával nem volt egyszerű a kapcsolatuk. Szigorú asszony volt, ami sok feszültséget okozott a családban. Lia a tábor idején egy templomban is sok időt töltött, ahol azért imádkozott, hogy megszűnjön a családi konfliktus, és újra béke legyen otthon.
Néhány nappal később azonban bekövetkezett a tragédia.
A nagymamája egy autóbalesetben halt meg, Dömös közelében. A rendőrség érkezése, a síró családtagok és a történtek súlya mélyen beleégett Lia emlékeibe.
A legnehezebb számára mégsem pusztán a gyász volt.
Sokáig azt hitte, hogy valamilyen módon ő maga tehet a halálesetről. A fejében összekapcsolódott azzal, hogy korábban azt kívánta, bárcsak véget érne a családi feszültség.
Évekig cipelte ezt a bűntudatot.
Végül körülbelül egy évtized kellett ahhoz, hogy megértse: a nagymamája halálát nem ő okozta, és nem kellett volna magát hibáztatnia.
Talán éppen ezekből a fájdalmas élményekből született meg az a szemlélet, amelyet ma képvisel. Pokorny Lia már nem akar állandóan a hiányokra figyelni. Inkább azt próbálja értékelni, ami jelen van az életében.
És úgy tűnik, számára éppen ez lett a boldogság egyik legfontosabb kulcsa.
